49. rész

Fájdalmas szakítás

 

Egész éjjel azon agyaltam, hogy mit mondjak Arminnak. Ötletem sem volt. Igazából fogalmam sem volt, hogy szakíthatnánk jól. Ami annyira nem szívszaggató. Végül rá kellett jönnöm. Nincs olyan, hogy jó szakítás. Mindegyik szörnyű. Annyira rossz volt. Senkinek sem ajánlom ezt az érzést. Még a legnagyobb ellenségeinek sem. Egyszer csak a földre rogytam és azonnal elkezdtem sírni. Szívem szerint ordítottam volna egyet. Apa át is jött hozzám, hogy megnézze, mi van velem. Anya tudta, de persze ő is átjött csak apa kezdett el faggatni.
-Emily. Mi a baj kicsim?
-Semmi. Hagyjatok, magamra kérlek.
-Addig, nem amíg nem mondod el mi a bajod.
-Armin. hogy szakítsak vele, hogy ezt ne tudja meg?
-Ti jártok?-kérdezte meg anya meglepődve
-Ez akartam elmondani ma, amikor nem hallgattál meg.
-Figyelj kicsim. Miért akarsz vele szakítani?-kérdezte apa
-Mert..rájöttem, hogy nem ő kell nekem.-hazudtam apámnak
Rólam tudni kell, hogy nem szeretek a szüleimnek hazudni, de ha a boldogságukról van szó, akkor bármit megteszek. Mivel apa nem tudta, hogy anya félrelépett egyszer. Aztán elkezdtem gondolkodni. Mi van, ha az apám nem is az apám?!
-Anya. Beszélhetek veled?
-Persze. Mondjad.
-Négyszemközt.
-Oké. Akkor kimegyek.
-Köszi Emett! Szóval?
-Apa az a vérbeli apám?
-Igen. Miért kérdezhetsz ilyet?
-Akkor Arminnak nem ő az apja, akit hisz?
-Figyelj.
-Nem. Te figyelj. Csináltatok apasági tesztet apával. Ha ő az apám akkor nem haragszom rád, de apával lehet, tönkre megy kapcsolatod, ha ezt megtudja.
-Kicsim. Az az igazság, hogy..
-Ne magyarázkodj.
-De…
-Ne magyarázkodj. Hagyj, egyedül kérlek.
-Rendben.
Anya fogta magát és szomorú fejjel kiment azon agyaltam, hogy mi legyen Arminnal. Végre ki is találtam egy olyan fél óra múlva. Reggel az első dolgom volt összekészülődni. Aztán írtam egy üzenetet Arminnak és szerencsére egyből válaszolt rá.

Gyorsan kimásztam az ablakon majd oda mentem Arminhoz. Ő megölelt egyből, de én eltaszítottam magamtól majd megragadtam a karját és elindultam előre. Szegény nem értette hova megyek. Végül megálltunk egy olyan helyen ahol soha senki nem tudna zavarni és mindig csönd van. Amint oda értünk egyből belekezdtem a mondandómba.
-Szóval. Armin az a helyzet, hogy…*megcsörren a telefonom*
-Ki az?
-Csak anya. Majd visszahívom később.
-Ja okés. Szóval. Mit szerettél volna?
-Tudod mit?! Nem kerülgetem a forró kását. Kimondom kerekperec. Szakítani akarok.
-Mit mondtál?
-SZAKÍTANI AKAROK. -mondtam hangosabban
-Hogy mi? Miért? Emily, ha tettem valamit, akkor én….*félbeszakítottam*
-Nem miattad. Miattam.
-De. Akkor.. Miért?
-Az mindegy oké?
-Emily kérlek!*megfogta a karom és visszatartott*
-Sajnálom
Majd szomorú fejjel kullogtam hazafelé. Vagy is nem pont haza. Elővettem a telefonomat és írtam Aprilnak. Kell valaki mellém. Egy barátnő, aki segít ezt átvészelni.

A segítség úton van. Végre! Na, akkor menjünk le a pincéhez. Tudnotok kell azt, hogy a "szakítók völgyének" az az úgymond bejárata. Mármint a lépcső. Jaj, inkább nem magyarázom, hanem megmutatom. Na, akkor most lemegyek és lefényképezem. Ooo ne már! Tönkre ment a kamerám. Egy jó tanács. Ne kelljen nektek soha Iphone. Még egy nap és jó lesz. De addig is megmutatom a szakítók völgyét.

Na, szóval. Ez a szakítók völgye. Itt szokás ugye szakítani. Bár gondolom rájöttetek. Na tehát folytassuk a sztorit tovább.
April 10 perc alatt oda ért a megbeszélt helyre. Én a lépcsőn ülve sírtam. Ő csak odafutott hozzám majd átölelt és csak ennyit mondott.
-Miért szakítottál Arminnal?
-April. Te ezt nem értheted!
-Mondd el! Kérlek!
Annyira szorosan ölelt, hogy majdnem megfulladtam, de igazából nagyon jól esett. Szükségem volt erre. Viszont tudtam, hogy ameddig nem mondom, el addig nem engedne, el csak szorosabban ölelne. Na tehát elmondtam neki. Rövidítve.
-Elvileg Armin és én testvérek vagyunk.
-Em! Te ezt el is hiszed?
-Azt mondod nem kéne?
-Azt!
-Nem tudom.
Aprillel még beszéltünk aztán miután megnyugodtam beültünk egy kávézóba. Erőt vettem magamon és visszahívtam anyukámat. Megdöbbentő hírekkel állt elő.
-Szia, anya. Hívtál. Mit szerettél volna?
-Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy Armin a tesód?
-Még jó hogy!
-Figyelj! Elakartam mondani neked tegnap az igazat. Ő igazából nem a tesód!
-Hogy mit motyogsz itt össze vissza?
-Jól hallod. Nem a tesód.
-De akkor miért mondtad?
-Mert… Nem szerettem volna, hogy együtt légy vele!
-De miért nem?!
-Mert…Áááh hagyjuk!
-MOND MÁR EL!-ordítottam a telefonba
-Sajnálom. Nem tehetem!
-Miért nem?
-Mert.. Hagyjuk jó? Inkább gyere haza.
-Majd ha csak elmondod!
-Jól van. Castiel kért meg hogy válasszalak szét titeket!
-Hogy mi?!