30.rész

Hazugságok tengerében

(Sziasztok csak annyit szeretnék mondani,hogy köszönöm a sok olvasónak aki egyszer sem hagyott el.Több mint a fele úgy döntöttek,hogy ennyi elég volt és,hogy nem akarnak többé olvasni ezért eltűntek.Pont ezért írok egy extra hosszú részt.Élvezzétek.)

Amikor Armin elment a szobából egy kicsit elgondolkodtam.Lehet,hogy igaza van?Lehet,hogy a betűk csak össze voltak keverve?Mindegy.Inkább elmentem fürdeni majd lefeküdtem aludni.Egész este az ágyamban forgolódtam majd rájöttem,hogy nem fogok tudni elaludni amíg meg nem találnom a kódexet.Előkerestem a zseblámpát.Vagyis csak próbáltam.Teljesen természetes,hogy nem az én szobámban volt.Arra már rájöttem,hogy ami kell azt sosem találom meg.Kimentem a folyosóra szép halkan,de természetesen a nénikém még ébren volt."Szerencsémre" észrevett.Amíg oda mentem a kanapé elé egész végig valami hazugságon járt a fejem.Nem mondhattam meg neki.Rögtön szólt volna Marie-nek,de ha nem is ott van?Marie tutira megölne akkor.Bármennyire is a mostoha testvérem.Nincs benne semmi szeretet.Na de mindegy nem akarom felhúzni magamat rajta.
-Hát te meg mit csinálsz ilyen későn itt?-kérdezte érdeklődően Helen
-Ki szerettem volna menni a wc-re.
-Akkor meg miért ilyen halkan mentél?
-Ja csak nem szerettelek volna felekelteni téged.
-Akkor jó.
-Na és te mit keresel itt ilyen későn?
-Nem fontos.-Itt láttam rajta,hogy mindjárt elsírja magát
-Ugyan Helen.Ne hidd azt,hogy nem érdekel.Nagyon is érdekel.
-Csak onnan gondoltam,hogy te nem szeretsz engem.
-Mi?Ezt meg honnan gondolod?
-Sosem voltam elég jó senkinek.Sajnálom.-Amint ezt a mondatot kimondta elkezdett sírní
-Sose gondolj ilyen butaságra.Nekem ugyan is fontos vagy.
-Tényleg?Mióta?
-Amikor elmentem vagyis elszöktem akkor rájöttem,hogy most már nem tudok nélküled élni.
-Emily,de aranyos vagy*elmosolyodott*Köszönöm-érezni lehetett a hangján,hogy megkönnyebbült
 -*megöleltem*Ne sajnáld.Teljes mértékben megérdemeltem.Kelett egy ilyen szintű változás az életembe.
-Na,de most már menjél vissza aludni.
-Mi?Ja igen tényleg.Én wc-re készültem.
-Akkor menjél el gyorsan.
-Oké.
*1 perc múlva*
-Na akkor szia-Mondta Helen nénikém azt jelezve,hogy menjek már el aludni
-Oké.Megyek már.*elindultam majd megfordultam*
-Helen
-Igen?
-Majdnem elfelejtettem.Holnap elmehetek Ashlyn-nel és Alisa-val sátrazni?
-Igen.Persze.Miért ne?
-Köszi.Viszont akkor kéne a zseblámpa és nem tudom,hogy hová tetted.
-A szekrényben van egy doboz ott lesz benne.
-Van ott sok doboz.
-Tényleg.Egy doboz nagyon sok.
-Na nyugi van tutira megtalálod.
-Oké.Remélem,hogy igazad van.
-Keresd meg most mert még elfelejted.
-Igen tényleg.
Nekiálltam megkeresni a zseblámpát.Meg is találtam.
-Na megvan?
-Igen megvan.Köszönöm.Viszont megyek aludni szia.Szeretlek.
-Oké szia én is.
Siettem be a szobámba.Visszafeküdtem és gondolkodtam.Nálunk nincs is padlás!Kinek a padlásáról van szó?Reggel amikor felkeltem az volt az első,hogy felmentem lépcsőt mászni.Legnagyobb meglepetésemre volt fent egy ajtó.Gondoltam,hogy az a padlás.Megpróbáltam kinyitni,de zárva volt.Visszamentem a házunkba.Csináltam reggelit és meg is ettem.Egyszer csak eszembe jutott valami.
-A nyakláncom!?!?!
Ennyit tudtam csak kinyögni.Befutottam a szobámba és előkerestem gyorsan.Ránéztem és rögtön kiszúrtam.Visszamentem az emeletre.Az egyik szomszéddal összefutottam és mondta,hogy csak egy ember tudta kinyitni.Az az ember nem más volt mint Edward Brai az apám.Azt is mondta,hogy hiába próbálkozok.Megvártam,hogy lemenjen és kinyithassam az ajtót.Teljesen igazam volt.Az ajtót a nyakláncom nyitotta.Bementem,de csak engem engedett be.Fellépcsőztem majd elkezdtem keresgélni a dobozokban.A kódexnek semmi nyoma sem volt.Nem tudtam mit tenni csak kerestem tovább.Végül találtam valami érdekeset.Ez a dolog pedig nem más volt mint egy ugyanolyan nyaklánc mit az enyém.Nem tudtam,hogy mit tegyek.Valaki megfogta a vállamat ebben a pillanatban.Megfordultam és láttam,hogy ki volt az.Csak egy kérdést tudtam feltenni.
-Anya?!?
-Szia kicsim.
-T.te é.élsz?
-Igen.
*Odafutottam és megöleltem*
-Ez eléggé ijesztő.Na de mi történt?
-Tudom,hogy ijesztő.Igazából nem haltunk meg.
-Akkor meg miért kelett ide költöznöm Helen nénihez?
-Sajnálom kicsim,de ezt tudtuk csak tenni.
-Na de miért kelett hazudnotok?Vagy apa halt meg és te nem?
-Kicsim apád is él.Nagyon sajnálom,de úgy sem értenéd meg ezeket.
-Próbáld meg elmondani.Lehet,hogy megértem.
-Nem fogod.Hidd el jobb ha nem tudod.
-Na és a látomások?
-Milyen látomások?Csak nem..?
-Csak mi?
-Nem mondhatom el.
-De Helen néni is tudta,hogy éltek?
-Igen.Tudta.
-Miért csak most bukkantatok fel?
-Kicsim el kell mondanom valamit.
-Na mondd.
-Helen igazából nem a nénikéd.
-Hogy mi?Szóval ti is hazudtatok nekem?Nem akarlak látni többé titeket.
Ezután a mondat után sírva elfutottam.Lefutottam a parkba.A padon pedig ott ült Kentin.
-Szia Kentin.
-Szia Emily.Te meg mit keresel itt?
-Itt lakok.
-Na de a parkban?
-Nem.Abban a házban ott.
-Tudom ám csak vicceltem.
-Te hol voltál eddig?
-Hogy érted azt,hogy eddig?
-Hát már nagyon régóta nem láttalak.
-Emily.
-Igen?
-Mondanom kell valamit.
-Mit?
-Én..Hogy mondjam el?..Hát...Utállak és most is zavar a közelséged..Sajnálom.
-De azt mondtad,hogy én vagyok a legjobb haverod.
-Tudom.Hazudtam.Sajnálom.
-Tudod mit akkor én megyek szia.
Ezek után elmentem egy kicsit kiszellőztetni a fejemet,de természetesen összefutottam a két kis hárpiával.
-Emily..Várj meg.-ordított utánam Annabella
Én csak mentem tovább és hallgattam ahogyan ordítozik nekem.Végül odaért elém állt és azt mondta,hogy addig nem megyek sehová sem amíg nem beszélek vele.Gyorsan kikerültem,de mivel a járda eléggé keskeny volt és nem néztem körül az úttesten elütöttek.Nem tudtam mit tenni.Későn vettem észre a több mint százzal közelgő autót.Gondoltam így legalább gyorsabban meg szabadultam volna az életemtől.Direkt ütettem el magamat.Ebben a hazug világban egyedül maradtam.

30.rész vége