52. rész

A titokzatos férfi

Az öregember elmesélte, hogy őt Mikenak hívják és a hajléktalan otthonból szökött el. Armin tovább akart menni, de engem érdekelt, hogy mi történt és miért kell neki segítség. Én sohasem szerettem ott hagyni az ilyen embereket. Így aztán amint látta Armin, hogy nem szeretnék menni egyből ezért úgy döntött, hogy mellettem maradt. Leült mellém és átkarolt. Félt azért, hogy az ember egyszer csak letámad. Igazából bennem is megvolt ez az érzés. Na szóval az ember elkezdte mondani a sztoriját. Azt mesélte, hogy volt egy „ápolónő” aki másképpen gondolta volna a hajléktalanokra való vigyázást. Egyszer történt az, hogy az egyik öregember megszólította a nőt, hogy legyen kedves hozzon neki egy kispárnát mert a másik az kényelmetlen volt számára. Amikor a nő ezt meghallotta egyből veszekedni kezdett vele, majd előrántott a melltartója közül egy pisztolyt. Az embert nem lőtte le, mert megígérte, hogy nem fog kitudódni. Az öreg bácsi ezek után döntött úgy, hogy ő nem fog soha többé félelemben élni. Szóval arra jutott, hogy öreg fejével elmegy ő onnan és soha többé be sem teszi oda a lábát. Arra kért minket, hogy menjünk el a rendőrségre, mert ha ő menne akkor azt észrevennék és ne szeretne meghalni. Persze egyáltalán nem szerettem volna belekeveredni egy ilyen ügybe, de túl nagy szívem van és úgy éreztem, hogy kötelességem megtenni ezt. Mint ahogyan azt is, hogy elmenjek tejért amire szintén megkértek. Az idős bácsi rákérdezett, hogy megtesszük-e. Armin rávágta, hogy nem tud semmit sem csinálni az ügy érdekében, majd megfogta a karomat és elkezdett elhúzni. Mondtam neki, hogy várjon egy kicsikét, mert nem szeretném itt hagyni így. Adtam neki egy kis pénzt és azt mondtam neki, hogy üljön fel a következő buszra és menjen jobb helyre. A bácsi hálálkodva megköszönte majd tovább lépett. Arminnal elindultunk a boltba. Mindent megvettünk amit kell majd hazafelé kerültünk egyet. Leültünk a közeli parkba kicsit beszélgetni. 
-Emily szerintem nem kellett volna pénzt adni annak az öregnek! Tuti nem arra fogja költeni!
-Én megbízok az emberekben. Elhiszem azt amit mondott.
Amint ezt kimondtam oda jött valaki és beleszólt a beszélgetésbe.
-Tényleg nem költeném idiótaságra a pénzt. Egy ideje megbecsülöm és nem csak elszórom mint mindenki más. - Szólt közbe Mike.
-Maga mit keres itt?-Kérdeztem meglepődve
-Nem megy több busz ma már ezért gondoltam, hogy keresek egy helyet ahol maradhatok.
-Értem. Ide szeretett volna jönni? -Kérdezte kissé idegesen Armin
-Igen arra gondoltam. -Válaszolta- De nyugodtan maradjatok addig elmegyek máshova.
Az öreg fogta magát és arrébb ment. Egy kis idő után Elsétáltunk Egy idő után és hazavittük a tejet és persze anya kérdezte, hogy merre jártunk. Nem szerettem volna mondani, neki hogy találkoztunk egy öregemberrel. Féltem, hogy kiosztana és azt nagyon nem szeretem. Így aztán felmentem a szobámba Arminnal.  Beszélgettük erről az egész dologról fent. Igen ott is. Egyszerűen nehéz volt kiverni a fejemből. Aznap éjszaka miután lefeküdtem aludni hallottam valami zajt. Kinéztem az ablakon és nagyon meglepődtem. Mike volt az és éppen valamiben "sántikált". Láttam ahogy cipel valamit. Egyből gyanút fogtam. Gyorsan bekapcsoltam a laptopot és megnyitottam a Google-t. Rákerestem arra a hajléktalan otthonra és eléggé érdekes dolgokat találtam. Azt olvastam, hogy van ott egy idióta öreg bácsi akit Mike-nak hívnak és amióta meghalt a felesége azóta elment az esze. Régen pénzes ember volt, de miután a felesége egy szörnyű balesetben meghalt azóta lett hajléktalan. Nem dolgozott már egy idő után, mindent hanyagolt. a eleségén kívül senki sem volt már vele. A testvérei, a szülei is mind meghaltak már jó régen. Egyedül maradt. A lakásából kilakoltatták, mivel nem tudta a számlákat fizetni. Így aztán hajléktalan lett és azóta próbálja elhitetni az emberekkel, hogy a felesége vissza fog mér térni és ha ő is meghal majd akkor is visszatér és kísérteni fog. Na persze. Arról a sztoriról is írtak amit nekünk mesélt. Igazolták, hogy semmi igazság tartalma nincsen annak amit az az ember mond. Sajnos ma már elég rossz világban élünk. Senki szavát nem szabad elhinni. Egyszer csak meghallottam valami nagyon nagy zajt kintről. Az az elmebeteg volt az. Elgondolkodtam rajta komolyan, hogy mit cipelhet. Természetesen az volt az a nagyon nagy zaj, hogy azt elejtette. Az ablakból láttam, hogy April is fent van és az ablakban nézi, hogy mi történt. Az öreg szitkozódott. Gyorsan megfogtam a telefonomat és írtam Aprilnek, hogy azonnal öltözzön fel és a hátsó ajtajuk előtt tali. Láttam, hogy tudta mit szeretnék. Gyorsan összekészülődtem és siettem szépen halkan lefelé. Reménykedtem abban, hogy nem fognak anyuék felkelni és észrevétlenül eltűnhetek. Odaosontam Aprilhez. Mondtam neki, hogy mi történt ma reggel velem és Arminnal és azt amit az előbb olvastam fent erről az emberről. Mondtam neki, hogy éredekel, hogy mit és hova visz. Gyorsan elindultunk és látótávolságból követtük. Nagyon féltem, mivel nem tudtam, hogy mi fog történni akkor majd hogyha észrevesz. Hál istennek tudtuk követni át a parkon, el a bolt mellett, három 1km-rel arrébb végre odaértünk, de amit láttunk az megijesztett. Mindkettőnket. Egymásra néztünk és közös döntéssel elindultunk visszafelé. soha többé nem akartam vissza m enni oda, de nagyon jól tudtam, hogy ez lehet kis falunk kis titka.